Elindultam! Az úgy történt, hogy még októberben tettem 2 lépést. Aztán szilveszterkor is két lépést. Végül január második csütörtökén is tettem két lépést, másnap pedig már többször sok lépést :o)
Szombaton pedig már az ajtón is kiindultam mica után, mikor anya felöltöztetett.
Az első napokban sokat még nem jártam, leginkább csak akkor, amikor csalogattak. De ha foghattam valaki kezét, akkor már rohantam! S mászni is sokszor már úgy másztam, hogy vagy a két térdemen csúsztam felegyenesedve, vagy egyik lábammal térden, másikkal pedig talpon. A hónap végére viszont nagyon elindultam, s elmaradt a mászás.
A ruhákat már tudom, hogy mit hova kell felvenni, a polót teszem a fejemre, hogy felvegyük, a cipőt, harisnyát, zoknit a lábamra, sapkát is a fejemre, kesztyűt a kezemre, s a kabátba is próbálom a kezem beledugni, de még azért anya kell mindenhez (kivéve a mica sapkáihoz és kesztyűihez, mert azokat fel tudom venni :o)).
Szeretem, amikor öltözködünk, és kimegyünk, nagy lázban égek, hogy mielőbb kint lehessünk. Ha sétálunk az udvaron, mindent szeretnék megfogni, a virágokat, fűszálakat, tobozokat, ágakat, pörgettyűket, mindent, mindent.
Akarat van rendesen. Már semmit nem akarok odaadni anyának, mikor mondja, hogy "kérem", elhúzom a kezem, futok, menekülök, elbújok.
Ha anya ad valamit, de nem akarom megenni, meginni, már nem csak elfordítom a fejem, hanem rázom, hogy "nem kell".
Néha gondolok egyet, ott hagyom anyát, letolatok a kis lépcsőn ügyesen, s megyek felfedezni a lenti helyeket, dolgokat, koszos cipőket :o)
Mindig meglepem anyát, hogy mi mindent megértek már. Pl. megkért, hogy valamit vigyek oda (hozd ide), és én odavittem neki. Vagy öltözéskor megvicceltem anyát, és elszaladtam, s messziről kacarásztam neki. Ő tartotta a póló nyakát, és mondta, hogy dugjam bele a fejem. Én csak kacagtam tovább, mire megkérdezte, hogy hol a fejem, és én megmutattam neki a kezemmel :o) Stb.
Humor is van bőven. Azon kívül, hogy néha elszaladok és messziről kacarászok anyának, amikor öltöztetni akar, altatáskor is mindig felülök, felállok és kacarászok neki. Ő visszafektet, én meg újra felülök/felállok. Aztán odamegyek, és hízelegve hozzábújok. Kukucskálásnál is a minap megvicceltem anyát: ült az asztalnál és evett, amikor a széke háttámlájánál kukucskáltam neki. Aztán egyszer csak átmentem a háttámla másik oldalához, és onnan kukucskáltam neki. Végül pedig középen is átkukucskáltam. Jól megtréfáltam őt :o)
Szeretek kimenni az udvarra, és ott mindent megvizsgálok, mindent felveszek a földről, és nem is motorozni, hanem futóbiciklizni szeretek, igaz, arról még nem ér le a lábam :o)) És nem nagyon akarok bejönni az udvarról, orbitális hisztit rendezek, amikor anya megfog és bevisz.
Nagyon szeretem a babákat. Sokat játszok a mica babáival. Ölelgetem, simogatom, cipelgetem magammal. A minap még a babakocsiba is betettem őket, és tologattam a szobában.
Megtanultam simogatni. Eddig mindig csak csapkodtam. Hiába mutatták és mondták nekem, hogy inkább simogassak, én csak csapkodtam. Persze játékból, mosolygósan. De egyik nap a "simi-simi"-re el kezdtem simogatni, s azóta igyekszem ezt mindenki örömére sokat gyakorolni.
Egyik nap, amikor mica sírt, mert büntetésből a lépcsőre kellett üljön, odamentem hozzá, és átöleltem. Gyorsan megvigasztalódott :o)
Nagyon sokat mondom, hogy "anya" és "áppá", de még mindig inkább gagyorászásnak tűnik, mint szándékosnak.
