Egyre több szóval rukkolok elő.
Néha csak úgy szégyenlős mosollyal mondok valamit (pl: "tisz", amikor anya elém teszi a rizses ételt, de egy idő után már ha meglátom a kuktát a tűzhelyen, követelőzve kiabálom, hogy "tisz, tisz, tisz", és újjal mutatok a kuktára, de a vízre is ezt mondom), máskor észre se veszem, hogy kiszalad a számon (pl: "cici", amikor hazaértünk és beléptünk az ajtón, és szopizni akartam; vagy "tétta", amikor megláttam az asztalon a tésztát és nagyon akartam enni belőle; vagy "teccsé", amikor nyújtottam anyának a sárgabarackot, hogy elvegye), de van, hogy valaki után ismétlem el a szót (pl. "maci", amikor anya mondta, hogy maci van az előkén, hátha így jobban megengedem, hogy a nyakamba tegye).
A "brrr"-ből is kocsi lett egyik nap, amikor kimentünk az ajtón és mentünk a kocsiba beülni. Én szaladtam előre, és mondogattam, hogy "kocsi, kocsi", és mutattam a kocsira.
A "hiaa" (szia) is nagyon megy, szeretek elköszönni, integetek is mellé nagyon. Néha még az utcán elmenő kocsiktól is elköszönök amikor indulunk fel aludni ("hia brr, hiaa").
Nagyon sok felismerhető dalt dalolászok és sokat tapsolok is zenére. Egyik nagy kedvencem mostanában az Elment a tyúk vándorolni, de még mindig nagyon szeretem a Kicsi kutya tarkát és az Egyszer egy királyfit is.
"ssss!" - mondom sokszor, ha anya vagy apa dalolászik.
És amióta meglátogatott Nóri, aki cserfes kislány, azóta nekem is megeredt a nyelvem, és csak úgy ontom magamból a szavakat. Néha csak úgy a semmiből magamtól, máskor meg anya után ismételve. Mindig szégyenlősen mosolygok mellé. Másnap sokat mondogattam, hogy "Nói" és azokat a játékokat vettem elő, amikkel együtt játszottunk.
Sok mindent meg lehet már velem beszélni (ha vehető vagyok rá), pl. utazáskor, hogy szopi után visszaüljek az ülésembe, hogy végre tovább haladhassunk, vagy szopi közben, hogy mostmár végre betesz anya az ágyamba aludni, s én tényleg nem akadok ki ezen (de csak ha vehető vagyok rá, ismétlem).
