Dávidkáék után augusztus végén Kendéék is meglátogattak!
Voltunk a Városligetben kacsákat etetni és sétálni, és voltunk az állatkertben is.
Egy este pedig ránk is bízták Kendét, míg a szülei elmentek koncertre. Mondtam is neki, amikor indultak ki az ajtón, de ő el volt foglalva a játékokkal, és semmit sem sejtett, hogy "na most aztán sírhatsz". De nem értette meg.
Egy ideig jól eljátszottunk, aztán kezdett egyre nyűgösebb lenni a fáradtságtól. Adtunk neki vacsorát, s aztán anyáék próbálták altatni. De ő csak sírt és sírt az anyukája cicije után, s nem akart sehogy elaludni. Nekem meg nem tetszett, hogy anya vele foglalkozott, rettentően féltékeny voltam, és kiabáltam anyával, meg sírtam, hogy ne vele foglalkozzon, vigyen engem fürdetni. Aztán amíg mi fürödtünk, apa bekapcsolta Kendének a baba csatornát, ő pedig pár perc alatt szó szerint kidőlt a kanapén. Azért még mielőtt hazaértek volna a szülei, felébredt, és rettenetesen sírt, nem lehetett sehogy megvigasztalni, de szerencsére akkor már hamarosan meg is érkeztek Katáék, és onnantól már minden rendben volt.
