Két és fél éves lettem! És bújik az utolsó fogam is!! Juppiii!
Már kész gyerek vagyok önálló gondolatokkal, véleménnyel, ízléssel. És szárnyal a fantáziám is.
Nagyon ravasz tudok lenni, hátulról közelítem meg azokat a dolgokat, amiket tudom, hogy nem engednének meg. És nem szoktam említeni, azt, amit valójában szeretnék. Például (ezt a szót amúgy nagyon szeretem mostanában) egyik délután Edi nénje vigyázott rám alvás közben. Aznap halacska volt az ebéd zöldséggel, rizzsel és kukoricával. Én nagyon szeretem a kukoricát, de anyáék ragaszkodnak hozzá, hogy mást is egyek, ami egészséges. Amikor felkeltem, halacskát kértem Edi nénjétől. Ő persze boldogan tett rá minden finomságot a tányéromra, de persze végül csak a kukorica fogyott el :o) Anyáékat sajnos nem tudom ennyire átvágni, de azért folyamatosan próbálkozok...
A mesekönyvek mellett rákaptam a mesenézésre is, amióta a kocsiban mesét nézek a nyugalmasabb utazás végett. Bogyó és Babóca és a Gyerekdalok és mondókák a sláger. Hétvégén ébredés után egyből szoktam kérni őket, így lustálkodunk reggelente a kanapén. Néha hétköznap is bepróbálkozok, s akkor jön a hiszti a "nem" válaszra. Bár egyik reggel, amikor korán keltem, apa elindította nekem, de annak se lett jó vége...
A miért kérdések egyre többször merülnek fel.
Ha kérdeznek valamit, én gyakran kezdem "Hát"-tal a mondatot.
Az R betű még hol R, hol L, hol J, hol D. De a hónap végére, már legtöbbször tisztán ejtem ki még a szavak elején is.
Vikiszáj:
Kinéztem az ablakon: "Hósak a kocsik!"
"vásárló" = üzlet
"az én apukám", "az én anyukám" - "én az apukámmal szeretnék szánkózni", "az anyukámmal szeretnék alukálni/fürdeni", "hol van az én apukám", stb
Anya kivett a kocsiból: "Anya mi van rajtad?" - "Pulóver" - "Miért nincs rajtad kabát? Vegyél kabátot!"
Kifutott a tej, amíg anya velem foglalkozott, aztán anya elkezdte feltakarítani. Én meg megkérdeztem, hogy "mindenhol fel kell takarítanod?" - na ilyen ügyesen tudok már ragozni!
Egyik alkalommal a bölcsiből hazafelé kijelentettem, hogy szeretnék én is felszállni a villamosra. Anya megígerte, hogy legközelebb villamossal megyünk haza. Aztán másnap apa jött értem, és kocsiba ültünk, mert Szigetvárra utaztunk. Jött egy hétvége is, hétfőre meg leszakadt a hó, így szánkóval mentünk bölcsibe. De már aznap hazafele is mondogattam, hogy legközelebb villamossal megyünk haza. Másnap jött értem anya, és ahogy felvett, már kérdeztem is, hogy "most legközelebb van?" - "igen" - "akkor villamossal megyünk haza!!" :o) És nagyon élveztem! Azóta is így járunk haza. A másik irányba indulunk, hogy aztán mehessünk egy megállót a villamossal.
Fürdés közben térdeltem a kádban, és úgy meregettem ki a vizet. Aztán ilyeneket mondtam anyának:
"Elzsibbadt a lábam, már fáj, úgyhogy leülök inkább." meg hogy "Ha olyan kicsi leszel, mint a mica, akkor beleférsz a kádba, és te is eléred!" (a másik oldalt, ahová mertem a vizet)
S amikor már nem tudtam kimerni a vizet, mert olyan kevés volt a kádban, mondtam, hogy "Én kiszállok, és akkor fel tudod emelni a kádat, és én tudom merni innenről". Az "innenről" szót szoktam használni máskor is (= erről az oldalról)
Kijöttünk a bölcsi ajtaján, s amikor megláttam, hogy mekkora hó van az udvaron, beleszaladtam a hóba, járkáltam benne, s mindenáron hogolyózni akartam. De anya meg menni akart haza. De én nagyon akartam ott és akkor játszani a hóban. Sehogy nem lehetett elhozni engem. Aztán anya elindult. Mikor kiért a kapun, végül csak utánamentem, s közben kiabáltam: "Az Isten áldjon meg, mekkora hó van! Az Isten áldjon meg, mekkora hó van!"
Aztán, anya eleget tett az ígéretének, és le is mentünk szánkózni, hógolyózni és hóembert építeni. Amikor feljöttünk, nézegettük a hóemberünket az ablakból. Egyszer csak nem volt már meg a hóember. A csúnya fiúk lerombolták :o( Anya sajnálkozott, én meg elintéztem egy "Aztapaszta!"-val.
Találtam egy picike babát a játékos dobozban, és ő lett a "Picurka". Aztán a kicsit nagyobb babát mellé ültettem a babakocsiba, ő lett a testvére. Mindig vigyáz rá, szokott mesét is olvasni neki. Mindig együtt vannak. Egyik nap mutattam anyának és Bibi nénjének is a babát, és mondtam, hogy "ő a testvéretek". - anya megint rácsoldálkozott, hogy milyen helyesen ragoztam.
Anya lemérte a karom hosszát, hogy Vera mama tudja, mekkora pulóvert kössön nekem. Aztán elvettem a mérőszalagot, hogy én is megmérjem anyát mindenhol és mindenhogyan, és mondtam neki, hogy "Semmi baj anya, csak megmérem, semmi baj."
A babámmal játszottam, és szerettem volna, hogy bemenjünk a szobába mesét olvasni. Ezt mondtam anyának: "Anya, a baba szeretné, hogyha mesét olvasnánk!"
Dirr-durr, mindenféle hangos hangok jönnek a szobámból, aztán ez is: "Olyan rendet csinálok itt a szobámban, hogy a kalauz bácsi nem tudja megharapni!"
Anya megkért, hogy a zacskót, amit ledobtam a földre, vegyem fel. Én erre szokás szerint nem reagáltam, anya párszor megismételte, de én csendben voltam. Aztán anya amikor kérdezte, hogy hallottam-e, ezt válaszoltam: "Hallottam, igen, csak először a babát be kell tegyem a babakocsiba, aztán megyek." Aztán persze csak nem mentem oda :o)
Befejeztük a vacsorát, s anya akkor kapott a fejéhez, hogy a leves a hűtőben maradt! Én meg rátettem a kezem a karjára, a szemébe néztem, és így vígasztaltam: "Majd holnap megesszük anya, nyugodjál meg."
Este fürdés közben piszkáltam a cicimet, aztán sejtelmes mosollyal megkérdeztem anyától: "Kitől kaptam a cicimet?"
Apával csipetkét készítünk:
Én: "Ez nem igaz!"
Apa:"Mi nem igaz?"
Én: "Elveszed a micáét!"
Videók az elmúlt hónapról:
Képek az elmúlt hónapról:
Bepakolok a konyhából
Mosogatok (csakis úgy, mint anya!)
Pisi után törlés
Alvás
Alma
Torta!!
Edi nénjével
Mama mesét olvas nekem és a Jézuskámnak
Boldog névnapot papa!
Gyere, megnézem neked, mit kaptál!
Pizza (ezt is csak készíteni szeretem, enni csak a kukoricát szoktam róla)
Mese apával
Egyszer volt... s többé sajnos nem havazott már annyit...
