Pénteken lezárult a két hetes beszoktatási idő, de én már csütörtök óta teljes napot vagyok bent anya nélkül, reggelitől uzsonnáig.
A beszokással úgy haladtunk, ahogy anya sejtette. Először nagyon tetszett minden! Újdonság is volt, na meg anya is velem volt. De aztán amikor anya kint ücsörgött, én meg a többiekkel voltam, már nem volt olyan fényes a helyzet, főleg aztán amikor már egyáltalán nem is jött be velem, s csak ebéd után láthattam. Hiányzott nagyon... A hét elején már bent is reggeliztem. Ekkor már jöttek a reggeli hisztik; nem akartam felöltözni, szerettem volna otthon maradni, s a bölcsiben úgy kellett levakarni anyáról. Kedden volt a mélypont. A szerda reggel is hasonlóan indult, de napközben már nem volt olyan rémes a dolog, s bár ebéd után kijelentettem, hogy megyünk haza, aznap már bent is kellett aludnom. Tudtam én ezt, anyával megbeszéltük, de gondoltam, hátha mégis... De gond nélkül elfogadtam a dolgot és sikerült elaludni, sőt még a 40 perces ébredésnél is sikeresen visszaaludtam. Igaz én voltam az utolsó aki elaludt és az első aki felébredt, de a lényeg, hogy aludtam! Pedig nem volt rácsos ágyam, nem voltam egyedül, nem volt teljes sötétség, és nem volt teljes csend sem, nekem mégis sikerült :o) Amikor pedig felébredtem, mondtam a gondozónéninek, hogy várom, hogy anya csengessen. De anya kint várt engem, s úgy megörültünk egymásnak!!! Csütörtökön meg már bent is uzsonnáztam, pedig az még nem volt tervben, de olyan szép nagyot aludtam, hogy mire felébredtem, már hozták az uzsonnát is, így anya várt még rám egy kicsit. Jól telt ez a két nap! Pénteken viszont elég rossz napom volt, s aludni se sokat tudtam, inkább sírdogáltam helyette :o( De a hétfő már csudajól telt, jól éreztem magam, bár nagyon örültem, amikor uzsonna után "anya visszajött!" :o)
Az udvart sajnos nem igazán kedvelem. Elég uncsi kint, a hideg miatt már homokozni se lehet, így csak a motorok és a labdák maradnak. Pedig van kis csúszdánk és hintánk is, de ritkán hozzák ki :o( Így udvarra menéskor gyakran tiltakozok. Én a játszóteres játékokhoz vagyok szokva, nem a kopár udvarhoz :o(
Bent viszont ügyesen játszok, eszek, alszok, ügyesen használom a kis wc-t, a mosdót és törölközőt, és ügyesen öltözködök is, de persze azért kapok még segítséget.
A gyerekeket is szeretem. Anyának szoktam emlegetni őket.Domival szoktunk ölelkezni is, s ha valaki sír, azt mindig megvígasztaljuk a gyerekekkel. Ritának adtam puszit és simit a hajába, de ő meg kiszedte. A héten pedig hiányolom Lorit.
Anikó gondozónénimnek pedig szoktam énekelni, és már a Csendikét is elmeséltem neki. És én is tanulok tőlük ezt-azt. Kedden hazafele énekelgettem az "Elvesztettem zsebkendőmet" éneket, csütörtök este meg már mutogatva énekeltem anyának, hogy "Ejője a kezedet, utána hátja, ejője a jábadat, utána hátja, tapsojj egyet pajtás":
Aztán pénteken ezt is megtanítottam anyának:
Hétfőn pedig ezt is:
Minden nap jövök valami újjal, néha csak pár sorral, aztán anya vagy tudja és kisegít, vagy nem. Egyik alkalommal a kemencés kis Bencét raktuk össze együtt, és anyát jól kijavítottam, mert a végét "rosszul" mondta ("Jól elverte kis Bencét" mondott, pedig az így van: "Megmosdatta kis Bencét")!!
Mesélni csak cafatokban szoktam úgy a semmiből, ilyen szösszeneteket pl:
- "Jabdáztam Nikivee."
- "Mi volt a reggeli?" - kérdezte anya, én pedig ezt válaszoltam: "Domi kiöntötte a kajamejját a fődje."
- Amikor anya adta rám a pelust este lefekvés előtt: "Szájaz a pejus, aszmonta Anikó."
- "Zsombi elhagyta a mackóját és a páánáját, de én visszaadtam neki! Aszmontam pajancsolj Zsombi!". És ő meg is köszönte :o)
Itthon pedig extra módon anyás lettem (mindent, mindent anyával akarok), bújós "pici baba", és szép kis hisztiket lerendezek. A figyelemfelkeltést is lelkesen gyakorlom, minden kis apróság miatt nyöszörgök, nyafogok (pl. ha elesek, és igazából nem is ütöm meg magamat, akkor is nyöszörgök és várom, hogy anya jöjjön, pedig régen szó nélkül felálltam, és mentem tovább), erőltetetten köhécselek, stb, és legtöbbször nem azt mondom, hogy mit szeretnék, hanem csak nyafogok, hogy "anyaaa, anyaaa, anyaaaa". Megtanultam Nikitől, hogyan kell könnyek nélkül, csak úgy a semmiből rázendíteni, és milyen pofát kell ehhez vágni. És kitartóan csinálom, nem hagyom abba se kérdésre, se kérésre, se utasításra, se ölelgetésre, se elküldésre, se figyelemelterelésre. Szóval próbálok kompenzálni!
Október 17-én ezt a jellemzést írta rólam Anikó gondozónénim az üzenő füzetbe:
"Micát, vagyis Vikit, az anyukája szoktatta a bölcsődébe. Első perctől kezdve vidám, mosolygós és nagyon barátságos kislány. Csoporttársaival hamar megtalálta a közös hangot. Az udvaron labdázott velünk, a szobában főzött, tornázott a többiekkel.
A beszoktatás zökkenőmentes volt. Mica a kisgyermeknevelőket teljes mértékben elfogadta.
Társait szereti ölelgetni, simogatni, puszilgatni. De nem mindig örülnek neki a többiek; ilyenkor elsírja magát és jön oda hozzám.
A szobában nagyon szeret főzni, mesekönyvet nézegetni.
Az asztali játékok kozül nagyon szereti a tüsit, Montessori-tornyot, kirakókat és a pöttyit. Igaz azzal még nem nagyon tud játszani, inkább csak kiborogatja vagy sokat vesz ki a dobozból és azt próbálja rárakni a kis táblára, de ezt nagy élvezettel csinálja.
Szeret még rajzolni, énekelni; sok verset és éneket tud fejből, és szivesen mondja őket."
Tisztán és érthetően beszél.
Mica önállóan öltözik, vetkőzik, a cipőjét viszi a helyére. Jelét, törülközőjének a helyét ismeri. A gondozási sorrendet ismeri. Amint meglátja a tálaló kocsit, már megy az asztalhoz. Két kézzel viszi az asztalhoz a tányérját, poharát, kanalát, szalvétáját és egyedül terít meg. Jó étvágyú kislány, bár igaz, hogy a reggeliket nem mindig eszi meg. Előkét még igényel, de sokszor tiszta marad.
Szobatiszta, csak az alváshoz igényel pelenkát, de ez is sokszor száraz.
Ágyát könnyen megszokta. Cumival és kutyussal alszik 40-50 percet.
Mica jól érzi magát a csoportban."
