Október 1-től bölcsis gyerek lettem!
Úgy kezdődött, hogy tavasszal heti 1 orát oda jártunk a játszócsoportba. Aztán nyáron tartottunk egy szünetet, majd szeptembertől sokat beszélgettünk a bölcsiről. Anya sokat mesélt, hogy milyen lesz majd ott, megtudtam, hogy két kisvirág lesz a jelem és a Micimackó csoportba fogok járni. Sok ovis témájú mesekönyvet nézegettünk, aztán Ringatóra menet mindig megnéztük az útba eső bölcsit, az udvaron játszó gyerekeket, labdákat, motorokat.
Voltunk fogorvos néninél igazolásért, ahol már az ajtóban ügyesen kitátottam a számat, de amint beültünk a székbe, és elővette a kis tükrét, én anya nyakába ugrottam, és többé nem tátottam ki a számat. Voltunk a doktornéninél is igazolásért. De sem a mérlegre nem tudtam ráültetni se a vizsgáló asztalra, és hiába játszunk itthon orvososdit meg nézünk ilyen mesekönyvet, én végig ordítottam rugkapálva, és szedtem le a doktornéni kezét és sztetoszkópját magamról. Szóval minden a régi!
Egyszer aztán elmentünk ebédbefizetésre a bölcsibe, amikor a játszósarokban ragadtam. Elmosogattam az ott található 3 tányért, csúszdáztam, és leültem a kis asztalhoz: "Itt fogok ebédelni!". Anya nem tudott elcsalogatni. Mondta, hogy hétfőn majd megyünk, és akkor minden nap megyek majd oda játszani, de addig még várni kell kicsit. Én meg leültem: "akkó vájok!". De aztán kiderült, hogy nem annyira kicsit kell várni, így mégis haza kellett menni.
Másnap pedig eljöttek megismerni minket a gondozónénik. Egész délután vártuk őket! Szemmel láthatóan nagyon izgatott voltam. Aztán mondtam anyának, hogy "Anya nem kejj féni a gondozónéniktő!", de anya nem is félt... Mikor megérkeztek, örömmel szaladtam az ajtóhoz, aztán ahogy megláttam őket, usgyi rögtön anya karjába. De még az sem volt elég, el akartam bújni. Hátat fordítottam nekik, és mondtam, hogy menjünk a konyhába. De még annak is a legsarkába futottam, ahogy anya letett. Szerencsére apa is éppen akkor érkezett, és odaszaladtam hozzá. Aztán felengedtem, de eléggé zavarban voltam végig... Megmutattam nekik a szobámat, a micimackókat és elefántokat. Aztán beszélgetni kezdett mindenki, én meg rendesen felpörögtem és szerepeltem. Szaladgáltam, mint a szélvész, bújócskáztam, kukucskáltam, mászkáltam, kapkodtam a játékok között, mindent fülig érő szájjal és nagy hanggal, és nem bírtam leállni. Egy idő után sikerült picit lenyugodnom, és a "Megy a gőzöst" is elénekeltem nekik 66x miközben vonatoztam. Aztán az "A part alatt"-ból is énekeltem nekik, ők meg nagyon örültek, hogy ilyen dalos pacsirta megy hozzájuk, és kérték, hogy majd tanítsak én is nekik szép énekeket :o) A végén már beszélgettem is velük, "megkívántam" (megkínáltam) őket szilvával, és amikor elmentek szépen köszöntem nekik, integettem, és az ajtóban álltam, amíg a lift elment. Egészen megtetszettek a gondozónénik :o)
Hétfő óta pedig bölcsibe járunk. Játszunk bent, játszunk kint, ebédelünk és jövünk haza. Közben ismerkedünk a szabályokkal, a gyerekekkel, a gondozónénikkel, és próbálgatom az anya nélküli létet is, egyelőre vegyes sikerekkel.
Néhány kép az első napokról:
