Duma, duma, duma, ez jellemzi a 22. hónapot is :o) Na meg az uddi-buggi (ugri-bugri).
El kezdtem használni, bár még ritkán az egyes szám első személyt is, főleg a "nekem" szót (pl. add ide nekem). A minap épp ezt gyakoroltam. Megütöttem az ujjam, és utána mondogattam, hogy "Nekem fájt, micának, nekem fájt, nekem fájt". Egyébként még mindig egyes szám második és harmadik személyben beszélek, de mostmár legtöbbször második személyben (pl. dobd be kocsába jabdát, kéc kenyékét, csukd be fiókot), illetve néha még többes szám első személyt is (pl. fötözünk - felöltözünk). De már néha használok egyes szám első személyre utaló szavakat is. Az "enyém" szót még most tanulgatom, és legtöbbször inkább "miénk"
A múlt időt és jövő időt is gyakran használom és helyesen.
A szavakat pedig egyre tisztábban mondom. Anyának meg már az az érzése néha, hogy egy ovis korú gyerekkel beszélget, úgy lehet már velem párbeszédet folytatni. Válaszolok, reagálok, néha meglepő kifejezésekkel, mindent el tudok mondatokban magyarázni, mesélni. És továbbra is be nem áll a szám egész nap.
Gyakran emlegetem, hogy "vótá ájjatkejtbe" és "megékeztünk ájjatkejtbe", és sorolgatom, hogy miket láttam ott.
Éééééés! Anya csinált nekem eper fagyit, ami valojában eper turmix, de Csöre mama elhintette, hogy eper fagyi, és nekem onnantól eper fagyi lett. És azt mondtam, hogy "ez finom volt", aztán többször is mondtam rá. Illetve egyik nap a levest is megdícsértem, hogy "Ez finom. Mica eszik finom babos cejejét." És az utóbbi pár napban meg szoktam köszönni a reggelit: "Köcönöm jeggejit" :o) Ebédre meg vacsorára inkább hiszti jár a köszönet helyett, dehát akkor már fáradt szoktam lenni. Azért anya lelkét jól megsímogatom néha a köszönettel és dícsérettel :o)
Néhány gyerekszáj, amit sikerült időben lejegyezni:
- Mamáéktól úgy szoktam elbúcsúzni skype-on, hogy "jó iszkát" :o)
- A játszón minden anyukát szólítgatok, hogy nézzék amit éppen csinálok: "Zsuzsi, néccsak, mica uddibuggizik", "Maacsi néccsak, mica hitánzik", stb.
- Anya nem szereti, ha felállok a széken/etetőszékben, de én gyakran szoktam, és ilyenkor mindig mondom anyának, ha netán nem venné észre: "Mica áfött" (áll fölt = felállt), "tafaszfodik eőcsen, naon-naon" (kapaszkodik erősen, nagyon-nagyon)
- Kopogtatok a farm házikóm ajtaján: "Ki az? Majacka vaok." / jövünk haza a játszóról, és kopogtatok az ajtón: "Ki az? Apa vaok." :o))
- Miután gyakran esett az eső mostanában, egyik nap mentünk a játszóra, és közben mondogattam: "Cejencséje nem ecsik."
- Ebédelünk, én meg csak úgy megszólalok: "Adzét mejeg a hinta, meet csüti a napocska!"
- Jöttünk haza a játszóról, és a lépcsőházban találkoztunk egy bácsival, akinek gyorsan elmeséltem, hogy "hazameünk, zuzanyzunk, ecünk hajacskát, écs utána acunk".
- Amikor feljöttunk a játszóról, és öltöztünk át, ott volt a maszatos póló, amit indulás előtt vetettünk le. Rámutattam, és ezt mondtam: "Összekented blúzodat. Ejnye-bejnye." (Az ejnye-bejnye kifejezést elég gyakran használom azóta)
- Próbáltam az ágyra felugrani: "Anya néccsak, mica csinálja magát!"
- Anya mosogat, én elvagyok a földön, és egyszer csak megszólalok: "Ott a nunija micának. Fehúztuk a nadjágot, ebújt a nunija. Micának. Anyának is nunija. Fehúztuk a nadjágját, etűnt a nunija."
- Vacsora végén valamiért hisztiztem apának. Közben anya mosogatott. Amikor apa kivett a székből, odamentem anyához, és ezt mondtam neki: "Anya! Mica vicsekedett (viselkedett) apávaa."
- Utolért a nátha. Fél percenként fújtuk az orrom. Hol én szóltam anyának, hogy "ki kell fújjuk cojjodat", hol csak elvettem a "zseppenyőt" és kifújtam egyedül. De könnyezett a szemem is, én meg megszólaltam: "Ki kell fújjuk cemedet!"
- Kakiltam, de nem a bilibe, és nem is wc-be, hanem a pelusba. Pedig anya többször is elmondta, hogy szóljak ha kell, és menjünk a wc-re. Aztán szólítgattam anyát, aki elment fogat mosni. Mikor odajött, rávigyorogtam, és mondtam, hogy "Kakis a feneked!"
Hát ilyesmi megjegyzéseim vannak...
Az anyáék által használt kifejezéseket továbbra is szeretem használni. Pl. Hapcizás után mondom, hogy "Hapci Benő" (apától), ha valamit jól csinálok, mondom, hogy "úgy-úgy", ha valamit nem jól csinálok, mondom, hogy "Montam, vigyázz"/"Montam ne öncsd ki", "Figyeeeejj" (de már azt is mondtam anyáéknak, hogy "figyeljetek", amikor mutatni akartam, milyen ügyesen eldobom a zoknikat), stb.
Becézgetni még mindig szeretek, bár már nem szoktam mindig mindent. De az "anyakka", "apakka", "micakka", stb helyett már azt szoktam mondani, hogy "anyácska", "apácska", "micácska", "babácska", stb.
Továbbra is nagyon szeretek szeretni, gyakran kinyílvánítom a szeretetemet, ölelés, puszi, simi, mosoly, stb. Néha jó szorosan megölelgetem anyát, és mondom neki, hogy "mica cejeti anyát". De nagyon gyakran vagyok verekedős kedvemben is. Ha dühös vagyok, hisztis vagyok, fáradt vagyok, vagy csak úgy, odasózok egyet, kettőt, hármat, négyet, újra és újra, csípek, rugdosok, harapok is. Aztán küldenek a szobámba, és ordítok, bocsánatot kérek, és kezdem előlről. Az érzelmeim kimutatását se tudom visszafogottan csinálni, vagy nagyon szeretek, vagy nagyon verekedek.
A színek világa is nagyon érdekel, egyre több színt ismerek meg, a kék, zöld, sárga és piros után már tudom a lillát ("vijja"), feketét, fehéret és szürkét is, a múltkor pedig anya pólójára mondtam, hogy barna. A kocsikat is szoktam mondogatni, hogy melyik milyen színű (dehát nőből vagyok :o))).
A "cizzá ajtó" (szirénázó autó) nagy kedvencem, mindig említem, ha halljuk a hangját otthon, az utcán meg mindig keresni kell nekem őket, és nagy a boldogság, amikor látok egyet, még ha nem is szirénázik. Nekem egyelőre minden "cizzá ajtó", aminek van villogó lámpája, még a kukás autó is. De tudom, hogy van "tüzá ajtó" (tűzoltó autó), "mentő ajtó" és "jendő ajtó". A minap meg integett egy tűzoltó bácsi a "tüzá ajtó"-ból :o)
A félelem már egyre többször és egyre erősebben előjön, pl. hangos kutyaugatásnál, ha wc-n ülök, és valaki valahol lehúzza a wc-t, ha dörög az ég, stb. Ilyenkor mindig kétségbeesetten ugrok anya nyakába ("nyakaaa!!"). Gyakran mondogatom, hogy "nemkeféni" vagy, hogy "mica megijett", "csenni baj", stb.
Anya egyik nap azt hitte, hogy elveszítette a kulcsát. Nem tudtunk lemenni a játszóra délelőtt, de aztán jött Edi nénje apa kulcsával, és anya elszaladt kulcsot keresni. Én meg jól sírva fakadtam, anyával akartam menni, féltem nagyon. Sokáig sírtam, és utána napokig emlegettem, amit anya mondott amikor elindult: "Ne csíjj civem, minnyát jövök, megkejecsem kúcsot."
Rajzolásban is egyre jobb vagyok! A körök mellé már pöttyöket és vonalakat is szoktam rajzolni. Sőt mindenfélét rajzolgatok, aztán kérdem anyát, hogy az micsoda (ő szokta így csinálni), és ő mindig kitalálja, de ha mégsem, akkor mondom én: kacsát, török basát, csillagot, körtét, stb.
Tojony!!
Csíkból küldték :o) Én meg rögtön rácuppantam!
Spenótos tésztát készítünk ebédre
Együttérzek anyával
"Anya!! Mica ebújt!" - és anya megtalált :o)
Sanyi bácsinál
Apa felsőjében
Pünkösdkor benéztünk a somogyhárságyi parasztolimpiára:
