Kis lurkók naplója

Lilypie Kids Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers

Linkblog

Szigetvári hosszú hétvége

2012.05.06. 16:48 - csikilany

Címkék: baba szigetvár

"Mejünk Eenő papájoc, Eenő mamájoc!" - így indultunk nagy lelkesen Szigetvárra, aztán pár perc után már jött is a szokásos "kicáttá!".

Azért nagy nehezen kibírtam az utat ez alkalommal is. Anya szokás szerint bevetett mindent: játék, kukucska, ablakon kinézés és repülő keresgélés (megmutattam mindent a vízilovamnak is, nehogy lemaradjon valamiről), ének és mondóka, aztán kértem, hogy "dededek éntenike" (énekeljenek a gyerekek), így őket is hallgattuk egy ideig, ettem is mindenfélét, és így tovább. Persze azért igyekeztem jó hangosan anyáék tudtára adni időközönként, hogy nem szeretek a székhez kötözve űlni. Az utolsó km-eket már azt énekelve tettük meg, hogy mindjárt szaladhatok mamának és papának puszit adni.

Nagy volt az öröm mindenki részéről, amikor végre megérkeztünk :o) 

Volt négy igencsak nyárias napunk játékkal, cicákkal (papa mindig oda tudta csalogatni őket, csak tőlem féltek nagyon), és munkával megfűszerezve. Anya meg már teljesen elfelejtette, hogy milyen is az a 30 fok, így a csomagolt ruhák felét fel sem vettem, s ami volt is sok volt, fokozatosan került le rólam minden ruhadarab, vegül pedig a pancsolóban kötöttem ki egy szál semmiben :o) Igaz, a hónap elején, Húsvét vasárnapján még havazott, s hétfőn még mini hóembert is építettünk Csíkban, a hét elején pedig még pár réteg ruha volt rajtam, de a 30 fok akkor is 30 fok!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


"Mííícsodaaa! - nyuci vette" (hozta)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Apáé volt a cica

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Kettő..."

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Papával a kertben

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Mama botja mindig felkelti az érdeklődésem, de sajnos nem akarja nekem adni :o(

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Viszem papának a tűzrevalót, hogy megfőjjön a bográcsban az ebéd! - ha feladatot kapok, nem nyaggatok senkit, hogy folyton
 velem foglalkozzon, és nem is hisztizek, ráadásul nem is igen lehet elutasítani a segítségem ;o)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Azok az "ógonák" és "gyöngyivigágok"... 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Jáccótőjjől" hazafelé

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És másnap is voltunk a játszón 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Újabb kedvencem a csipeszkedve hintázás, mindenhol csinálom, ahol tudom, ott is ahol nem szabad (pl. a mosdókagylón)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hétfőn konyha meszelés és takarítás volt, naná, hogy én is segítettem! Úgy döntöttem, lemosom a lépcsőt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Aztán azt mondták, inkább itt pancsoljak :o)

A bejegyzés trackback címe:

https://kislurko.blog.hu/api/trackback/id/tr724488486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása