Kis lurkók naplója

Lilypie Kids Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers

Linkblog

Sárvári kiruccanás

2012.03.25. 22:40 - csikilany

Címkék: kirándulás baba

Kossuth Lajos azt üzente, hogy menjünk Sárvárra a hosszú hétvégén!

Mi megfogadtuk, s március 15-én felkerekedtünk és elutaztunk jókat kirándulni és csobbanni.

Anyáék megint jól megtervezték, hogy odafele alszok a kocsiban, én meg megint jól keresztbe tettem nekik, és nem aludtam. Érkezés után elfoglaltuk a szállásunkat, egy egész apartmant, pacival, labdával és minden egyébbel, ami egy magamfajta kiskópénak kell, aztán megebédeltünk, és bedugtak az új szobába az új ágyba, hogy aludjak. Na persze :DDDD Engem jobban érdekelt az új környezet és a sok játék, hiába rejtették el a szemem elől őket. Egy ideig anya próbálkozott, aztán rásózott apára, akit igencsak sikerült kikészíteni, aztán feladták, és sétáltunk és száguldoztunk egy nagyot gyalog is, motorral is a főtérre, majd haza. Így történt, hogy az első nem alvós napon is túlvagyok.

Innentől borult is az alvásom rendesen ezekre a napokra, de azért még jól éreztem magam, délelőtt mentünk "kinúni" (kirándulni), délután meg "jici-joci" (licsi-locsi) volt a fürdőben.

Ez tetszett a legjobban persze, a sok víz, gyerek, na és a csúszdák!! Abból sose volt elég! Akkor se, ha nagyot merültem érkezéskor, vagy ha felborultam csúszás közben és bevágtam a fejem vagy a lábam, de akkor se, ha meglöktek, mindig csak "méecceee!!!" Nem csináltam semmiből problémát.

Na és az öltözőben a szekrényajtók! Addig nem indulhattunk, amíg az összeset be nem csuktam! Rend a lelke mindennek :o) 

Első napi alvás helyetti séta:

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Másnapi móka:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kirándulások:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csok csok tái és jevékke! (sok sok kavics és levélke)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És kacítagobákka, akit jól meg kellett simogatni, aztán meg puszilgatni, hogy újraélesszük...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Kécc kecce! (kérek kekszet) 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Keccse ide jön :o)  (Idejönnek a kecskék)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Keccse jépát ecik 

Hurrá fürdőzünk:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ott a haj!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Anya, ehhez én már nagylány vagyok!!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Na, ezt már szeretem!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kék és zöld csúszdákat meg még jobban!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Etűnt dabda, ott a dabda!!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Spriccol a víz!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Teccé :o)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kukucs

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Pancsi-pancsi

A bejegyzés trackback címe:

https://kislurko.blog.hu/api/trackback/id/tr674339348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása