Betöltöttük a bűvös három hónapot. Azt mondták jobb lesz, azt mondták, hogy elmúlik a hasfájás, de nem. Hazudtak nekem :o(
A csúnya manók még mindig kínoznak, hiába a sok csodaszer, és praktika, néha esténként is, de éjszaka mindig előjönnek. Van hogy 1 órát kínoznak, van, hogy 3 órát, van hogy egyszer, de van, hogy többször is míg eljön a reggel, és akkor néha úgy kijönnek belőlem, hogy anyának utána mosnia és mosdatnia kell.
Ez a három hónap alatt a betegségek csak jöttek-mentek, egyikből én is kaptam. Más fajta csúnya manók költöztek az orromba, de néhányan a torkomba is. És akkor anyáék is szövetkeztek ellenem, mégpedig valami hangos szivattyúval, amit az orromba dugtak többször is, megkísérelve, hogy leszívják az agyamat. Próbáltam menekülni előle, forogtam össze-vissza, de lefogtak. Anya mind magyarázott valamit, hogy ezt az én érdekemben teszik, és hogy kipucolják a manókat az orromból, utána mindig megölelgetett, de akkor sem felejtem el nekik! Még szerencse, hogy nem tartott sokáig!
Közben nagyon megszerettem a babakocsit, és bár kimondottan utálom, amikor anya felöltöztet (főként a sapkára és a kabátra haragszom) és betesz a kocsiba, amint gurulunk és mozog a malacka, már tudom, hogy minden rendben. Itt végre jót tudok aludni is, és mostanra már akkor is jó, ha nem mozog folyton a malacka, csak legyen jó levegő és napsütés!
Nagyon szeretek játszani is, van már csörgőm, meg néhány színes játékom: kis majmócám, ami zörögni is tud, meg virágom, ami zenél is. Anya már a kezembe is adja őket, érdekes a tapintása mindegyiknek. A csörgőt meg már régóta bokszolom ha anya kezében van (először Vera nagyival játszottam ezt!). Rágókám is van már, mert állandóan a kezemet csócsálom, de még nem tudom sokáig megtartani. Meg hát mégiscsak jobb az én kezem :o) Anya szerint mancs-zabáló vagyok. Én meg mindig azon csodálkozom, hogy hiába eszem, úgyis mindig van :o)
Egyébként újonnan már arra is használom a kezeim, hogy ha megfogják anyáék, felhúzom magam. De hasizomból már régóta próbálkozom.
Aztán szereztem még egy barátot! Van egy kislány, akivel az elején óvatosan barátkoztunk. Nem is értettem, hogy mit keres ő anya karján, hisz az az én helyem. De aztán egyszer olyan szépen rámmosolygott, hogy egye fene, elnézem neki. Szoktunk beszélgetni és mosolyogni egymásra. Bár van amikor vígasztalhatatlanul sír szegény :o)
Felfedeztem azt is, hogy az a sok kalimpáló dolog, ami eddig mindig bezavart a látóterembe, azok az én kezeim és lábaim :o) Szóval nekem ilyenek is vannak ám! Jó nézegetni őket. Pelenkázás közben meg is szoktam fogni a térdem, olyan érdekes :o) Sőt a minap már a lábfejem is meg tudtam fogni, el is kezdtem a szám felé húzni, jó lenne azt is rágcsálni mint a kezem... Anya meg mindig játszik a tappancsaimmal. Mindig köszön nekik, mikor kiszabadítja a ruhából, megpuszilgatja őket, aztán jöhet a móka ha már tiszta pelus van rajtam, majd hazaküldi őket a helyükre, azt mondja várja őket az anyukájuk a játszóterről. De utána sincs vége a mókának, tornázunk is kézzel-lábbal, és ciróka-marókát is játszunk már :o) Nem is tudom már miért féltem én ennyire ettől a pelenkázástól...
Sok helyen voltam már, sok szépet láttam, és sok kedves emberrel is találkoztam már, mindenki kiváncsi rám, jönnek megnézni. Én meg mindenkit megajándékozok a mosolyommal. Voltunk Margitszigeten (ott szopiztam a színes levelű fák alatt), bevásárlóközpontban, ahol szép búcsúfiát is kaptam, megnéztem a szigeti veszedelem harcterét, a parlamentet, és így tovább. Végülis nagyvárosi csaj vagyok, szeretem nagyon a mozgalmas napokat! Az a jó,ha megyünk és megyünk és megyünk! Ja, és utaztam párszor azon az izén, amin még a pocakban minden nap hallottam, hogy "vigyázat kérem az ajtók záródnak". Szóval én már tudom és vigyázok :o)
Hétfőn pedig bemutattak apáék a déd-, ük- és szépszüleimnek, bár én nem láttam őket, de még gyertyát is gyújtottunk, és szép virágokat vittünk, amiket Ernő papa készített a saját kertjükből! Remélem tetszett nekik, na meg én is ;o)
És íme a naccsága 3 hónaposan:
az év munkatársa
kedves olvasóimnak küldöm :o)
mit csinálsz ott anya??
Tudom ám ezt is, csak utálom!!! Így inkább forgolódok vagy csak üvöltök bele a hangtompítóba, hátha megszánnak...
