Anyuék csak csábítgattak csak csábítgattak, de én sehogy nem akartam elhagyni az egyre szűkülő pocaklakot.
Eljött a nagy nap, júl. 27, amikor is a fehér köpenyes bácsi számításai szerint betöltöttem a 40. hetet. Jól kihúztam, mi? Hát anyu úgy volt vele, hogy ha már ilyen sokáig vártam, akkor várjuk meg, míg csütörtök estére visszaér a bácsi nyaralásból. De...
Szerdán este valaki kihúzta a dugót a medencémből! Szó nélkül! Anyuval éppen vasalgattunk mikor el kezdett ereszteni a medencém, aztán meg kiderült, hogy kihúzták a dugót, és egyre jobban kezdett fogyni a vizem. Így hát telefonáltak a bácsinak, hogy akció van, tud-e jönni. Aztán irány a kórház, ahová fel 10kor érkeztünk. Anyut megvizsgálták, megnézték az én szívhangom, majd kaptunk egy szülőszobát, ahova lecuccoltunk, és vártunk. A zöld köpenyes néni mondta, hogy a bácsi már telefonált nekik, hogy érkezni fogunk, és hogy folyamatosan tartják a kapcsolatot, meg hogy éjfélkor indulnak vissza családostul (utólag kiderült, hogy aznap reggel is feljött egy szülésre, sőt még azelőtt is volt egy szülése - nem időzítette valami jól a nyaralását). Aztán mindenféle papírokkal zaklatták anyut, hogy aláírja, ahelyett, hogy még kicsit aludni hagyták volna. A bácsi meg üzente, hogy ha hajnali 3ig nem jönnek a fájások, akkor anyu kapjon oxitocint, hogy az beindítsa neki. Hát az első fájás 00:55-kor érkezett, hirtelen hasított belénk, pedig már épp elaludni készültünk végre. Ezt követte 3-4 db 5 perces fájás, majd jött is néhány darab 2 perces, amik hamar egybefolytak már. Innentől még két ujjnyi tágulás volt hátra, a zöld köpenyes néni szerint jó fájásokkal ez olyan két óra. Anyu nagyon nem örült a hírnek. "Gyorsan" lemászott az ágyról, hogy beüljön egy kád melegvízbe, amit apa szorgosan előkészített neki, de annak ellenére, hogy eddig mindenki csak ajánlotta neki, hogy az mennyit segít, neki csak rosszabb lett a helyzet, így kimászott onnan, és már a fitball-t sem volt ereje kiprobálni, örült, hogy az ágyig eljutott.
Hát ennyit anya nagy terveiről, hogy majd fájásokkal indul a szülése, otthon nyugiban kivárja a megfelelő pillanatot, a saját fittballját kipróbálja közben, sőt beteszi a terhestornás dvd-t, aminek a végén ott a légzéstechnika is. De még jázminos olajat is készített pocak masszírozásra, mert állítólag az görcsoldó, és kellemes zenét is összeválogatott, hogy jobban tudjon lazítani. Sétálgatni is szeretett volna, hogy a gravitáció is besegítsen. Hát itt mindennek fuccs volt, örült, hogy levegőt kapott. Még a légzéstechnikát is alig bírta csinálni, apának kellett számolni. Szóval mi oxitocin nélkül is eljutottunk az extra erős szünet nélküli fájásokhoz, nem kellett semmilyen rásegítés. Itt jött el az idő a fájdalomcsillapításra. Anya nem akart tovább hősködni, attól félt, hogy majd nem lesz ereje kinyomni engem. Nem is bánta meg, nagyon sokat segített, elviselhető és ritkább fájások jöttek, és szépen tágult továbbra is. Sokkal pihentetőbb volt az egész. Egy ideig... Közben a bácsi is megérkezett, aminek anyu nagyon örült, sokat segített mindenben. Aztán újra felerősödtek a fájások, de szerencsere szünetek még mindig maradtak, és akkor már többször jött a bácsi, hogy érez-e már tolófájásokat. De anyu nem érzett. Azért nagyon finoman minden fájásnál nyomnia kellett egyet-egyet, hogy én lennebb haladhassak a szülőcsatornában, és megcsináltuk az 5-5 fájást jobb és bal oldalt, majd el kezdtünk nyomni, anyu is, a bácsi is, meg én is. Apu meg rohangált anyu és a csap között egy törülközővel, mert anyu már úgy érezte nem kap levegőt, úgy kiszáradt. És így bújtam ki én csütörtökön 5:54-kor, és tettek rögtön anyu hasára, ahol csak csodált és csodált engem, és nem értette hogyan férhettem el én odabent. Nekem is jól esett a nagy munka után ott megnyugodni, és érezni, hogy jó helyen vagyok :o)
De aztán elvittek a csunya nénik és mindenféle gonosz dolgot műveltek velem, majd bebugyoláltak valami nagy cuccba, de szerencsére apa karjaiban kötöttem ki, mert nem hagyott magamra, így ott megnyugodhattam. Aztán apa bevitt anyához és nagynénimhez, mert ő is ott volt végig, és izgult értem :o) És ott szeretgettek engem nagyon nagyon két órán át. Majd anyával különválasztottak, de szerencsére a pihenés után eljött értem, és együtt lehettünk. Innentől már elvileg végig együtt lettünk volna, ha én nem sárgulok be szombat reggelre. De besárgultam. Látványosan. Anya már készült, hogy a reggeli vizit után már nem is kap vissza, de még egy kis időre együtt lehettünk, aztán elvittek valami szerkentyűbe, ahol kék fényben szoliztam másnap reggelig. Anyu sokszor eljött hozzám, a szíve szakadt meg, hogy egyedül kell ott lenne, és szerencsére az egyik éjszakás nővérke volt is olyan rendes, hogy 3 óránként kivitt anyuhoz, hogy szopizhassak, és hozzá bújhassak. Mert a többiek nem nagyon akartak, mindig csak azt mondták anyunak, hogy majd ha felébred, aztán összesen egyszer vittek így ki hozzá. Vasárnap reggelre szerencsére már tűrhető volt az eredményem (a sarkamat szúrkálták emiatt!!), így anyu visszakapott, és tovább izgult, hogy minden rendben lesz-e ezután. De én nagyon ügyesen szopiztam, hogy legyen mivel távozzon belőlem az a bili izé (valami rubin vagy milyen drágakő). De sajnos a picike gyomromat meg nagyon megviselte, így anyu bánatára őrűlten szenvedve üvöltöttem néha órákat. Ez sajnos itthon is folytatódott még, de mostanra már kezdek megtanulni büfizni, és anyu is bevet néhány taktikát, ami bár az én javamra van, de nagyon nem szoktam örülni neki, így már jobb a helyzet valamivel.
Igazából 72 órát kell a kórházban eltölteni ha minden rendben van, de mivel ez a 72 óra vasárnap reggelre esett, és vasárnap nem volt gyerekorvos, így csak hétfőn reggel jöhettünk haza. Nagyon örült neki mindenki :o) A micimackók meg a zelefántok is ;o)
