A 29. hónapban el kezdtem néhány dolgot mondani:
"hopp-hopp" - nyuszi
"baba hopp" - hinta
"csittá" - ezt csak úgy mondogattam egy ideig gyakran
"bakk/vakk" - ezt is sokszor mondogattam, például amikor zöttyentem egyet, vagy ha valamit ledobtam, vagy bújócskánál előugrottam, stb
"jeje/nyenye baba" - édi baba, aranyos baba
A 30. hónapban, hirtelen új szavakkal rukkoltam elő:
"ott a pó!" - amikor a járdán szaladt egy pók. Másnap meg az előszobánk falán mászott egy, akkor is mondogattam, hogy "ott a pó!"
"aaama" - amikor anya a kezembe adta az almát. Másnap már kértem is: "anya, aaama!"
"bimba" - amikor a játszótéren megszólalt a templom harangja
kisebb csend után ismét mondtam a "Viki"-t, de egyébként "tepte"-nek szólitom (némelyik ceruzát Viki túlságosan meghegyezte, s persze mikor rajzoltam, kitörött egyből a hegye. Mondtam is, hogy "tepte, tepte, hoppá.")
Egyik nap megigazítottam a széket, és mondtam, hogy "így".
De már számolni is tudok kettőig: "edzs, tettő"
"epee" - eper
"teccsé" - tessék
Ezek mind csak úgy a semmiből ugranak ki a számon.
De van, hogy anya után ismétlek valamit, pl: "úgy", "úgy-úgy", "jajj", "jajj jajj"
Aztán a 31. hónaptól végre rohamosan bővitem a szótáram, nap mint nap újabb szavakkal rukkolok elő, néha még magam is meglepődök, hogy milyen szavak ugranak ki a számon észrevétlenül:
"Ettee" - Eszter
Dani pedig az eddigi "baba"-ból először "Tanyu/Danyu" lett, aztán "Tanyó/Danyó", s végül "Tanyi/Danyi".
"hajó","abbó" - abból, "ebbő" - ebből, "ett" - ezt, "így", "ide", "duda", "kuka", "pópáhó" - pókháló, "anya deje" -anya gyere, nincs, "Gyui" - Gyuri, Edi, "tóta" - torta, "híta" - hinta, és még napi több új szó, amiket elfelejtettünk időben lejegyezni.
Számolni is ügyesen tudok. Először 3-4-ig számoltam, de ha anya számolt tovább, akkor mondtam az 5-öst és a 7-est is. Aztán 2-3 nappal később már simán elszámoltam 10-ig, és azóta is, igaz a 4-es helyett 7-est mondok, aztán jön a 6, 8, 9, 10. De ha anya mondja a 4-est, akkor én mondom az 5-öst, és úgy tovább. Annyira belejöttem a számolásba, hogy minden számolok, azt is, hogy hányat hintázok előre-hátra a hintalovon, hány paradicsom van a tányéromon, és így tovább. Ha pedig hisztizek, és le kellene menni a lépcsőn, anya hív, hogy számoljuk meg a lépcsőfokokat, s én felállok és megyek, számolok, és mire leérünk gyakran el is felejtem már, hogy valami miatt hisztiztem (persze nem mindig...).
A beszédem fejlődése mellett még érdemes megemlitenünk, hogy nagyon sokat csintalankodok... Kézmosásnál nem csak sokat pancsolok, hanem kinyomkodom a szappant, fogkrémet, fogkefékkel takarítok, fürdés közben, míg apa kimegy egy percre, én kinyomkodok egy fél flakon tusfürdőt, kikenem a fél doboz krémet az arcomra, s közben mindent összekenek vele stb.
2.5 évesen újra lekerült a pelus. Az elején csak itthon voltam nélküle, kintre meg alváshoz rajtam volt. Aztán lekerült kint is rólam. A pisilés nagyon ügyesen megy: szólok, hogy "hoppá csí" és szaladunk hol a WC-re, hol a bilire. Nem szokott becsurogni se! Bár szeptemberben is a kakival volt csak gond. De most az is egész jól megy. Az elején nem igazán mertem, de aztán a sok bíztatásra mégis sikerült néha wc-be vagy bilibe kakilni. Nagyon boldog voltam :o) Mostmár simán megy, csak napi több apró adagban. És azt is meg kell említenünk, hogy már többször is volt, hogy egyedül elmentem pisilni, amikor anya épp nem volt ott. Mire visszajött, én már elintéztem magamnak a dolgot ügyesen :o)
A hiszti még mindig nagyon megy mindenért (napi kismilliószor)... s ha megszidnak, ott hagynak vagy elküldenek, még jobban rázenditek, és nem hagyom abba, amíg meg nem vígasztalnak, szeretgetnek. Alvás után is még mindig sokat sírdogálok, csak akkor hagyom abba, ha ölbe vesznek, és mesét olvasnak pl. Még mindig, vagy újra nagyon anyás vagyok, néha már attól is kiborulok, ha felmegy nélkülem a lépcsőn ahelyett, hogy megfogná a kezem, s már nem akarok semmit megcsinálni, amit eddig ügyesen csináltam (pl. öltözködés, stb), mindig mindenre csak "anyaaaaaa", és addig sírdogálok, amíg anya jön és segít. Neki meg muszáj jönnie, mert vagy micáért rohanunk az oviba, vagy jó későn indulnánk végre ki sétálni vagy játszóterezni, vagy későn érkezünk haza és kéne már menni ebédelni és aludni, vagy valami más, de mindig van valami amiért nem érünk rá az én sírdogálásaimra és úgyis jön anya. Néha még azon is szoktam sírni, hogy szeretnék valamit csinálni a játékbabámmal, de valamiért nem én akarom megcsinálni, és akkor hisztizek, hogy anya takarja be, vagy anya csináljon meg vele ezt-azt, de aztán ha megcsinálja is hisztizek, mert talán nem úgy akartam, vagy én se tudom miért, de megmutatni se akarom, hogy mit is kellene, talán mert nem is tudom, csak úgy hisztizek... Anya meg főzne, mosna, teregetne, szoptatna, Danit etetné, vagy csak indulna már micáért az oviba. Én meg leginkább azt szeretném, ha se Dani nem lenne ott, se micát nem hoznánk haza, csak engem ölelgetne és csak nekem olvasná a mesét. Amikor a mica hazajön is gyakran kiborulok, hogy odabújik anyához meseolvasás közben. De persze ő is kiborul, hogy én is odafurakszom, és ő szeretne középen ülni, hogy én nehogy anya mellett lehessek, de nekem meg az se jó ha mellette lehetek, ha mica is ott van. Aztán meg Dani is sirdogál a szőnyegen vagy apa karján anya után...
Ha megsértődök, gyakran elmegyek valamelyik szobába, becsukom az ajtót, és ott sírok egy ideig. Aztán előjövök, és sírva mondom, hogy "tepte hoppáááá". Ha meg veszekedek a micával, akkor meg azt kiabálom, hogy "tepte nemmm!"
