Anya már a hét elején bejelentette, hogy megyünk majd Dávidkához, én meg már aznap délután akartam indulni hozzá, majd másnap is, de aztán anya szerencséjére feledésbe merült mígnem elérkezett a nagy nap.
Ebéd után indultunk, hogy a kocsiban tudjak aludni, és mielőbb odaérhessünk, de én már harmadszor bojkottáltam az ebéd utáni kocsiban való alvást.
Megérkeztünk a magyar-szerb határra. Várakozni kellett, 40 percet. Akkor már nagyon kiszállhatnékom volt, és túrórudit is szerettem volna, de anyáék közölték, hogy ebben az országban nem létezik túrórudi, pechemre :o(
Aztán végre kiszállhattam Magyarkanizsán, mert útközben meglátogattuk Bendegúzt.
Egy röpke barátkozás után száguldottunk is tovább Dávidkához! Aztán fél orával érkezés előtt mégis bealudtam. Előtte persze jól kikészítettem magam. És akkor ébredtem, amikor már lefeküdni szoktam! Először nagyon morcos voltam, de Dávidka hamar visszahozta a jó kedvem, és hamar összebarátkoztunk. Jó későn feküdtünk le. De aztán meg jó korán is keltem, alig vártam, hogy újra játszhassunk!
Érkezés utáni móka:
És reggel végre ő is felébredt:
A szombatot a gyümölcsösben töltöttük. Volt ott italpakolgatás vödörből ki és vissza és megint ki és vissza, pancsolás, libikókázás, alvás, sütögetés, Tisza nézés, és minden ami kellett a jókedvhez:
Első szülinapi ajándékom :o)
A pasik és én :o)
Utolsó nap:
Nagyon szeretem Dávidkát! De sajnos már megint csak a fényképét puszilgathatom :o(
