Hmmm, ebben a hónapban is sokat fejlődtem :o) Hogy is szedjük össze ezt a sok mindent...
A mondataimat még a hónap elején távirat szerűen, szaggatottan, tagoltan formáltam, a hónap végére már szépen folyékonyan.
A "mit csinálsz?" kérdés után már az "ez itt micsoda?" kérdést is gyakran hangoztatom, és gyakran meg is válaszolom magam.
Már tizeneket is szoktam számolni.
Vannak meglepő beszólásaim, amikor nagyot néznek anyáék, hogy ezt mikor tanultam, s milyen jól mondtam a megfelelő pillanatban. Pl:
- Krumplilevest ettem és a krumplikat kipiszkálva mondtam, hogy "mennyinnen, mennyinnen", "kivesz cejejeből" (kivesszük a leveskéből - mert csak a levét akartam megenni)
- Mama kincse = mama fülcsije --> de aztán pontosítottak, hogy a mama kincse én vagyok :o)
- Piszkáltam a fülem, és amikor Csöre mama megkérdezte, hogy mit csinálok, azt válaszoltam, hogy "nyúkász" (nyúlkálsz).
- Amikor beülök az etetőszékembe, a lábam mindig beleakad az övbe. Ilyenkor mondom, hogy "lecakatt dába" (leszakadt lába = beakadt a lábam).
- A jó idő miatt legtöbbször nyitva van az ablak nálunk, hogy "cejjőddzön jevegő" (szellőzzön a levegő = jőjjön be a levegő, szellőzzön a szoba).
Ebben a hónapban is tovább bővítettem a szókincsemet, meg egy kis nyelvtant is vittem bele, mert már mindig kész mondatokat mondok, nem csak 1-2 szót és néha 1-1 mondatot, hanem mindig van alany, állítmány és többféle bővítmény is a mondataimban. De továbbra se használok még egyes szám első személyt, magamra is a második és harmadik személyt használom (pl. mica is, te is --> ez mind én vagyok). Egyszer mondtam még ki csak az "én"-t, s anya még nem tudtam eldönteni, hogy az véletlen volt-e, vagy tudatos.
Az "igen" szót se szoktam használni, mindig mindenre csak "nem", aztán esetleg egy "mégics", vagy "mica/te ics".
Imádok bujócskázni. Néha én bújok el, és mondom anyának, hogy "bujkázunk", és akkor kukucskálni kell velem, néha meg anyát/apát kérem meg, hogy ő bújjon el, és akkor én keresem meg. Apa egyszer mondta nekem, hogy számoljak el 10-ig, és csak utána menjek, így azóta elszámolok 10-ig, majd mondom, hogy "mehecc", és indulok is megkeresni őket.
Szeretek csibészkedni, s ha tudom, hogy valamit nem szabad, akkor csinálom, és közben megszólítom anyát, hogy lássa ő is, és reagálok is helyette. Pl: Felállok a székre, nem is kapaszkodok, majd megszólítom anyát, és amikor odafordul, rögtön mondom, hogy "hhhhhh, nem szabad!", ugyanolyan hangsúllyal, ahogy ő szokta.
De máskor is gyakran használom anya reakcióit. Pl: Ebédelünk, de én már jóllaktam. Anya sorra veszi a kajákat, hogy ezt kérek-e még, azt kérek-e még, én mindig válaszolok, hogy nem, és utoljára gyorsan beelőzök azzal, hogy "akko facsít?" (akkor fasírt?) tökéletes anya-féle hanglejtéssel. Gyakran használok még olyan kifejezéseket is, mint pl. "csukd be fiókot", "vidd vicca helyée", "atta nyakamma" (azta mekkora (falat kaja)), "miccsináátá?" (mit csináltál - pl. miután kilocsoltam a vizet), "óótacsan" (óvatosan - pl. amikor vizet iszok pohárból), "nyócsan nyócsan" (gyorsan gyorsan), "csieccsünk" (siessünk), "csemmi baj" (ha beütöm magam valahová - ezt apától tanultam el) stb.
Anyáék szava egyre inkább falra hányt borsó lett, bár eddig se sokszor használt... Hiába szólnak rám, "nem szabad", "veszélyes", "nehogy leessél", "fájni fog", "így nem jutunk el sehova", "ha most nem jössz felöltözni, nem tudunk már lemenni a játszóra" stb stb. Mondhatják milliószor is, mondhatják higgadtan is, mondhatják dühösen is, rólam minden lepattog. Nem lehet már kicselezni se, elvonni se a figyelmem. Minden, ami régebben még bevált, már lepattog rólam. Csak azt csinálom amit én akarok. Persze aztán jön az, amit senki nem akar, a közbeavatkozás, amit részemről hangos égzengős tiltakozás követ, és ezzel vége a békés hangulatnak. S aztán mire újra megteremtjük azt, én ismét felborítom.
A játszótéren pedig egy ideje nem szeretem odaadni más gyerekeknek a játékokat, akkor se, ha nem játszom épp vele, de akkor se, ha nem is az enyém (esetleg netán épp az övé). Elszaladok, elbújok, szorongatom, és nem tágítok. Majd jön anya és a fél órás szónoklat, hogy ez nem helyes, és mit és hogyan kéne csinálnom. Van amikor hosszú hosszú idő után beadom a derekam, de anya szerint talán csak azért, mert akkor jól megdícsér és megszeretget. Hát lehet benne valami :o) De a hónap vége fele már mintha javulna a dolog, lehet hogy mégse maradok egy önző kisgyerek?
Célirányosan gyalogolni velem nem igen lehet, pedig volt egy időszak, amikor egész szépen ment a dolog, de aztán eszembe jutott, hogy ez így túl könnyű anyáéknak, úgyhogy megint bekeményítettem, és nem engedem, hogy megfogják a kezem (endedde kezeze - engedd el a kezem), eldugom, leguggolok, elszaladok, hisztizek, ha meg akarják fogni a kezem. Aztán mindenhol annyi érdekes dolog van, mindent meg kell vizsgálni, és nem vagyok sehogy hajlandó tovább menni míg ki nem elékítettem alaposan a kiváncsiságomat, de akkor aztán újra észreveszek valamit, és így megy ez tovább. Vagy épp a másik irányba van kedvem szaladni, s ha megfognak, ordítok!
Mostanában mindent meg kell mutassak anyának. Ha megkér, hogy valamit rakjak a helyére, és ő közben megy a dolgára, akkor megyek utána, hogy "anya mutaccsa, gyeje", és megmutatom, hogy tényleg a helyére raktam, vagy miután becsatoltam magam az etetőszékbe (pedig ezt már jó régóta szoktam), ha megtöröltem egyedül a kezem a törölközőbe, stb stb, mindig "anya mutaccsa" van, és anyának mindent jó közelről meg kell néznie. Megy a "nézdcsak" is, és addig várok, amíg tényleg rám figyelnek, akkor aztán mosolygok egy szépet, és megcsinálom, amit mutatni akartam. A játszón is mindig megmutatom a néniknek, hogy milyen ügyesen csúszok "néni nédze hogy csúcik, néniiiii!! néddze", és vigyorgok csintalanul.
Egyik kedvenc elfoglaltságom az "uddi-buggi" (ugri-bugri) lett. Az elején még nem nagyon sikerült a lábam a földről felemelni, de aztán addig gyakoroltam, hogy mostmár nagyon ügyesen "ugjabuggizok" :o) Hintázni pedig már úgy szeretek, hogy a kezemmel csimpaszkodok (pl. a csipeszkedőn, vagy csúszda tetején a kapaszkodóban, de még a mosdókagylón is).
És persze továbbra is nagyon szeretek énekelni!
Egy kis malac röf röf röf
Erdő, erdő, erdő, marosszéki kerek erdő
De már zongorázni és gitározni is!
Egy borszorka van
Ezt pedig pár hétig egész nap megállás nélkül ismételgettem:
Fogmosás utáni öblítés
És ilyet is gyakran tudok:
És itt még finom voltam...
Apával
Ide menekülök anya elől
Edi nénje nyuszija
Zöldike
Nálunk járt Vera mama:
Szülinapja is volt!
Mostanában így főzünk:
Voltunk a Kopaszi gáton is:
