Kis lurkók naplója

Lilypie Kids Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers

Linkblog

Kereszttesónál

2012.07.01. 14:10 - csikilany

Címkék: dávid kirándulás baba

Anya már a hét elején bejelentette, hogy megyünk majd Dávidkához, én meg már aznap délután akartam indulni hozzá, majd másnap is, de aztán anya szerencséjére feledésbe merült mígnem elérkezett a nagy nap.

Ebéd után indultunk, hogy a kocsiban tudjak aludni, és mielőbb odaérhessünk, de én már harmadszor bojkottáltam az ebéd utáni kocsiban való alvást.

Megérkeztünk a magyar-szerb határra. Várakozni kellett, 40 percet. Akkor már nagyon kiszállhatnékom volt, és túrórudit is szerettem volna, de anyáék közölték, hogy ebben az országban nem létezik túrórudi, pechemre :o(

Aztán végre kiszállhattam Magyarkanizsán, mert útközben meglátogattuk Bendegúzt.

23ho_Bendeguz1.jpg

23ho_Bendeguz2.jpg

Egy röpke barátkozás után száguldottunk is tovább Dávidkához! Aztán fél orával érkezés előtt mégis bealudtam. Előtte persze jól kikészítettem magam. És akkor ébredtem, amikor már lefeküdni szoktam! Először nagyon morcos voltam, de Dávidka hamar visszahozta a jó kedvem, és hamar összebarátkoztunk. Jó későn feküdtünk le. De aztán meg jó korán is keltem, alig vártam, hogy újra játszhassunk!

Érkezés utáni móka:

23ho_David_01.jpg

23ho_David_02.jpg

23ho_David_03.jpg

És reggel végre ő is felébredt:

23ho_David_04.jpg


A szombatot a gyümölcsösben töltöttük. Volt ott italpakolgatás vödörből ki és vissza és megint ki és vissza, pancsolás, libikókázás, alvás, sütögetés, Tisza nézés, és minden ami kellett a jókedvhez:

23ho_David_05.jpg

23ho_David_06.jpg

23ho_David_072.jpg 23ho_David_071.jpg

23ho_David_08.jpg

23ho_David_09.jpg

23ho_David_10.jpg

23ho_David_11.jpg

23ho_David_12.jpg

23ho_David_13.jpg

23ho_David_14.jpg

23ho_David_15.jpg

23ho_David_16.jpg

23ho_David_17.jpg

23ho_David_181.jpg 23ho_David_182.jpg

23ho_David_19.jpg

23ho_David_20.jpg



Első szülinapi ajándékom :o)

23ho_David_21.jpg



A pasik és én :o)

Utolsó nap:

23ho_David_22.jpg

23ho_David_23.jpg

23ho_David_24.jpg

23ho_David_25.jpg

23ho_David_26.jpg

23ho_David_27.jpg



Nagyon szeretem Dávidkát! De sajnos már megint csak a fényképét puszilgathatom :o(

A bejegyzés trackback címe:

https://kislurko.blog.hu/api/trackback/id/tr344615629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.