Sokat okosodtam és sokat csibészedtem ebben a hónapban.
Néha dalolászok magamban.
Ha megkérdik, hogy taknyos vagyok-e, szimatolok az orrommal, de akkor is szoktam csinálni magamtól, ha jelezni szeretném, hogy taknyos vagyok (odamegyek anyához, és szimatolok neki). És mostmár nem csak a kezembe fújom bele az orromat, hanem a zsebkendőbe is.
Továbbra is nagyon szeretek táncolni, és már nem csak akkor, ha a lányok jönnek hozzám, hogy táncoljunk, hanem én is felkérem őket, amint zenét hallok.
Ha fáj valami, mondom, hogy "áúúú" - akkor is szoktam mondani, amikor a lányok köldökét nyomkodom, vagy ha valami nem tetszik, valamit nem szeretnék.
Nagyon élvezem, hogy tudok járni, és végre a kapun kívül is járkálhatok amerre kedvem tartja. És csak arra megyek, hajthatatlanul, amerre a ÉN kedvem tartja. Van hogy szépen sétálok s egyszer csak hátra arc, és elfutok a másik irányba. De az útra is nagyon szeretek kimenni, újra és újra és újra és újra nekifutok, és nagyon dühösen tiltakozok, amikor eltérítenek vagy felvesznek. Sokszor az a vége, hogy hazamegyünk, mert nem lehet rávenni, hogy szépen közlekedjek. Bezzeg ha a mica kezét fogom (mert az övét fogom, nem úgy, mint anyáét)... akkor ügyesen megyek amerre visz. Kutyák után is sokat kajtatok, belesek minden második kerítésen, s ha ugatnak, akkor visszaugatok (még a nagy kutyáknak is).
A székekre továbbra is mindig rögtön felmászok, ha tehetem, és sokszor már irány az asztal. De ha le vannak fektetve is felmászok rájuk, hogy az asztalon levő dolgokat megszerezzem.
Ha megszidnak (pl. mert ledobom az ételt a földre), eltakarom az arcom a kezeimmel.
Szeretek csibészen nézni. Ez azt jelenti, hogy lehajtom a fejem és a szemem sarkából nézek valakire.
Végre tudok puszit adni! Egyik este, amikor a szokásos jó éjt puszik cuppantak a lányok szobájában, én is el kezdtem cuppogtatni, és anya arcára is adtam párat! Pár napra rá pedig már puszit is dobtam a kezemmel, mint anya a lányoknak. Na azért túlzásba nem viszem ám azóta se.
