Egész hónapban úgy tűnt, hogy most fogok elindulni, de mégsem, és mégsem... Ülésből mindig előre nyúltam a játékokért, már a fenekemet is felemeltem, egyik térdemre merészkedtem, de aztán a másik lábamat mégsem tettem utána, inkább mindig leültem. Anya mászott körbe-körbe, hogy mutasson példát, tette a lábaimat is, hogy segítsen nekem, de semmi, továbbra is ott toporogtam a küszöbön. Azért egész szépen elmozgolódtam így is, szép területet bejárva... Aztán a 9 hónapos éjszakámon 4 órát voltam ébren, reggel pedig amikor anya letett a szőnyegre, én elindultam. Volt meglepődés! Már csöppet sem haragudott az éjszakai ramazuri miatt :o)
Kicsit úgy másztam, mint a sánta kutya, bicegtem azzal a lábammal, amelyiket eddig nem tettem a másik után (a térdem helyett a talpamat tettem). Anya mutogatta, hogyan kell ezt szabályosan, de egyelőre még nem figyeltem rá (szokás szerint), örültem az új tudásnak.
És szinten ebben a hónapban kibújt a 2. fogam is! :o)
Az altatások pedig egyre nehézkesebbek, és éjszaka is többször örvendeztetem anyát az ébredéseimmel.
Fotók:
Anya öléből lecsúsztam és most vígan álldigálok :o)
S miután lehuppantam, nem tudtam már felállni:
Állva jobb játszani...
Videók:
Így szoktam örülni :o)
S aki éjjel nem alszik:
